A legújabb frissítés: 10.18

Szerzőkmom cat, shio shoujo
  • Kimásolva a vágólapra

„Hey, do you remember?” Emlékszel az Earth, Wind & Fire September című slágerére? Üldözzük el együtt a felhőket a 10.18-as frissítéssel!

Az örök klasszikusokat félretéve: rengeteg változás érkezik ezzel a javítással. A nagyobb változásokban egy rókás kedvenc is érintett, valamint főbb szerephez jut az Igazsághozó. A többi változtatás főleg a hősök működését érinti, leginkább a tapasztalt és a profi MKP-szinteken: visszanyesünk néhány hősből, akik a kelleténél tovább maradtak (Galio, Ashe, Sett), néhány arra rászoruló jó barátnak pedig adunk egy kis löketet (Miss Fortune, Rumble, Twitch).

Régi hősök, úgy vettük észre, hogy az Őrző szinte minden támogatónál eluralkodik, így lépéseket tettünk, hogy egy kicsit visszafogjuk, és esélyt adjunk a többi kiemelt rúnának is.

Még egy újítás nektek, és mindenki másnak is: a frissítésben visszatér az Egy mindenkiért! Emellett pedig egy sor általános javítás is érkezik a klienssel és az effektekkel kapcsolatosak mellett. Tudjátok, hogy megy ez.

Szóval táncolj, és ugorj egyenesen a Szurdokba. Mi is veled ropjuk.

A TFT frissítési jegyzetei itt érhetők el.
Tricia „mom cat” Tan Hanna „shio shoujo” Woo

Soron kívüli frissítések

2020. szeptember 4. – Az Egy mindenkiért játékegyensúlyának frissítése

Erősítések

AURELION SOL Normál -5% elszenvedett sebzés
BLITZCRANK +3% kiosztott sebzés +3% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
BRAUM -5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
ELISE -5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
LEE SIN Normál -5% elszenvedett sebzés
NAMI Normál -5% elszenvedett sebzés
PYKE Normál -5% elszenvedett sebzés
QIYANA -5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
SENNA +5% kiosztott sebzés +5% kiosztott sebzés és –5% elszenvedett sebzés
THRESH +8% kiosztott sebzés és -8% elszenvedett sebzés +10% kiosztott sebzés és -10% elszenvedett sebzés
ZIGGS Normál -5% elszenvedett sebzés
ZOE +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés +10% kiosztott sebzés és -10% elszenvedett sebzés

Gyengítések

DARIUS -5% kiosztott sebzés és -5% gyógyítás -10% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés és -5% gyógyítás
DIANA Normál -5% kiosztott sebzés
ILLAOI -3% kiosztott sebzés -3% kiosztott sebzés és +3% elszenvedett sebzés
JAX Normál -5% kiosztott sebzés
MALPHITE Normál -5% kiosztott sebzés
URGOT Normál -5% kiosztott sebzés

2020. szeptember 3. – Ahri W-jének célzása

Ahri

W - RÓKATŰZ CÉLZÁSA Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Ahri W - Rókatűz képességének a három lövedéke nem megfelelően alkalmazta a 10.18-as frissítésben bevezetett új kiemelt célzási rendszert.

2020. szeptember 2. – Kayle játékegyensúllyal kapcsolatos módosításai, Zac hibajavítás, Életerősáv kényelmi módosítás, Bejelentés hibajavítás

Bejelentés

HIBAJAVÍTÁS Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a bejelentés nem megfelelően jelent meg a 4. vagy magasabb hősismereti szintű hősöknél.

Életerősáv

KÉNYELMI VÁLTOZÁS Hozzáadtunk egy beállítási lehetőséget, hogy az életerősáv felett a hős neve, ne pedig a játékos idézőneve jelenjen meg.

Kayle

Kayle E képességének a változását nem egy soron kívüli frissítésben tesszük közzé. A frissítés már érvényben van a játékban, de véletlenül kimaradt a frissítési jegyzetekből. Ennek a szakasznak a tetején dokumentáljuk ezt, hogy mindenki tudjon róla.

E – CSILLAGTŰZ VARÁZSPENGE TÖLTÉSI IDŐ 8 másodperc 8/7,5/7/6,5/6 másodperc

Zac

W - INSTABIL ANYAG HIBAJAVÍTÁS Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Zac nem kapott töltésiidő-csökkentést, amikor felvette a Sejtosztódás darabkákat.

A frissítés újdonságai

PsyOps Sona, PsyOps Vi, PsyOps Shen, PsyOps Master Yi, PsyOps Ezreal, Hextech Ziggs és a Tekintély kiadású PsyOps Ezreal 2020. szeptember 3-án válik elérhetővé.

Visszatér az Egy mindenkiért!

Az Egy mindenkiért 2020. szeptember 3-án magyar idő szerint 22:00 órakor visszatér a PsyOpsszal. Csatlakozz egy csapatnyi hasonmáshoz, és mutassátok meg a csapattársaitokkal, hogyan játszotok ugyanazzal a hőssel különböző játékstílusokban (vagy ugyanolyan stílusban).

Hősök

Ahri

A passzív helyére a passzív Q képesség lép, amelynél minden varázslat gyógyíthat. A W mostantól növeli a mozgási sebességet, 200%-os sebzést okoz az alacsony életerejű minionoknak, és hatékonyabban célozza az alacsony életerejű minionokat.

Ahri személyisége és képességei kissé zavarossá váltak az idők során, és már nem olyan elbűvölő, mint amilyennek szántuk. Átalakítjuk a képességeit, különösen a W-t illetően, hogy valóban egy szeszélyes mágus személyiségével rendelkezzen, aki kedve szerint lép be és ki a harcokból a tökéletes pillanatot keresve a támadásra. Ezenkívül az Esszenciatolvajlást a Q-ról a passzív képességre helyezzük, hogy több lehetősége legyen a gyógyító jutalmak begyűjtésére az ellenséges hősökkel való ütésváltások során.

Összességében Ahri magabiztosabban tudja majd az előnyére fordítani a kombókat és az akciókat.

Alapértékek

ÉLETERŐ-REGEN 6,5 5,5

Passzív – Vastaya kellem

újESSZENCIALOPÁS Ahri a képességeivel eltalált minden ellenfél után egy Esszencialopás jelzőt kap, elsütésenként legfeljebb hármat, és egyszerre legfeljebb 9-et tárol. 9 Esszencialopás jelző elérésekor Ahri következő varázslata felhasználja a jelzőket, és 3/5/9/18 életerőt (az 1./6./11./16. szinten) tölt vissza (+0,09 varázserőt) minden eltalált ellenfél után.
eltávolítvaVASTAYA KELLEM Mostantól nem nő meg 20%-kal Ahri mozgási sebessége 3 másodpercre, ha 1,5 másodpercen belül 2 alkalommal eltalál egy ellenséges hőst a képességeivel.

Q – A megtévesztés gömbje

eltávolítvaESSZENCIALOPÁS Mostantól az Esszencialopás Ahri passzívja.

W – Rókatűz

újFÜRGÉBB LÁBAK Az elsütéskor 40%-os, 1,5 másodperc alatt fokozatosan megszűnő mozgási sebesség bónuszt ad.
újMINIONTŰZ A 20% alatti életerejű minionoknak 200%-os sebzést okoz.
frissültHATÉKONYABB MINIONCÉLZÁS A célzás a hősök után mostantól az alacsony életerejű minionokat priorizálja, akik megölhetők a Rókatűzzel. (Az elsődleges célpontok továbbra is az elcsábított hősök.)
TÖLTÉSI IDŐ 9/8/7/6/5 másodperc 10/9/8/7/6 másodperc
KÖLTSÉG 40 mana 55 mana

Ashe

Csökkentettük az alapsebzést.

Ashe továbbra is a profi játékok egyik elsődleges lövésze, így kissé jegeljük a képességeit.

Alapértékek

SEBZÉS 61 59

Q – Összpontosított nyílzápor

HIBAJAVÍTÁS Runaan hurrikánjának sebzése mostantól megfelelően számításba veszi az Összpontosított nyílzápor jövőbeni szintjét.
VIZUÁLIS EFFEKTUS HIBAJAVÍTÁSA Az Ametiszt Ashe Q – Összpontosított nyílzáporából származó további Runaan hurrikánja-lövedékek mostantól megfelelően használják a kinézet vizuális effektusát.

Galio

Csökkentettük a Q alapsebzését.

Galio a Q képesség segítségével különösebb kockázat nélkül tudja blokkolni a hullámokat a korai szakaszban, ezért csökkentjük a sebzését, hogy több energiát kelljen befektetnie a térkép átszeléséhez.

Q – A háború szele

ALAPSEBZÉS 80/115/150/185/220 70/105/140/175/210

IV. Jarvan

Növeltük a Q alapsebzését.

Adtunk egy kis kakaót J4 korai erejéhez, hogy könnyebben teljesítse a jelenlegi elvárt játék követelményeit a dzsungelben.

Q – Sárkányvágás

ALAPSEBZÉS 80/120/160/200/240 90/130/170/210/250

Kayle

Eltávolítottuk a Q manavisszatöltését. Növeltük a W költségét. Eltávolítottuk az E költségét, és növeltük a lövedék sebességét.

Javítottuk Kayle manakezelésének átláthatóságát: az E képességről eltávolítottuk a manaköltséget, így általánosságban véve is kevésbé fog függni a mana mennyiségétől. Ezenkívül növeltük a lövedékeinek sebességét is, így reméljük, hogy készen áll az izgalmasabb portyázáskora, és méltóbb ellenfele lesz az ellenséges hősöknek.

Q – Kitörő ragyogás

eltávolítvaMANAVISSZATÖLTÉS Az ellenséges hősök eltalálása mostantól nem tölti vissza a manaköltség 50%-át.

W – Égi áldás

KÖLTSÉG 70/80/90/100/110 mana 90/100/110/120/130 mana

E – Csillagtűz varázspenge

KÖLTSÉG 50/55/60/65/70 mana Nincs költsége
LÖVEDÉK SEBESSÉGE 2000 5000

Kog’Maw

Csökkentettük az alapéleterő és a páncél növekedési értékét.

Ez a maró hernyólény mindig is a határon táncolt (és tekergett), de most végleg átlépte azt. Ezért csökkentjük a védekezését, hogy valóban megmutathassa, ki is ő valójában: egy törékeny lövész veszélyes köpéssel és puha testtel.

Alapértékek

ÉLETERŐ NÖVEKEDÉSE 90 85
PÁNCÉL NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 3,5 3,25

Miss Fortune

Növeltük az alap támadási sebesség növekedési értékét.

Kihasználtuk a lehetőséget, és a korai játékra összpontosító MF-et erősítjük a szezon néhány korábbi (10.10-es és 10.3-as) frissítésében bevezetett gyengítés visszavonásával.

Alapértékek

TÁMADÁSI SEBESSÉG NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 2,25% 3%

W – Suhanás

MAXIMÁLIS BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG 50/60/70/80/90 55/65/75/85/95

Rumble

Növeltük a Q teljes sebzését.

A kezdeti előnnyel forr a levegő Rumble körül, ami remélhetőleg népszerű választássá teszi majd a profi játékosok körében a korai játék során.

Q – Lángszóró

TELJES SEBZÉS 175/210/245/280/315 180/220/260/300/340

Sett

A passzív jobbegyenes mostantól a bónusz támadási sebzéssel arányosan változik. A célpont maximális életerejéhez igazodó Q bónusz sebzésaránya mostantól rögzített értékű, a 100 teljes sebzésre eső bónusz sebzésaránya mostantól arányosan változik.

Sett sikeresen átverekedte magát a profi szinten, különösen az alacsony költségű tankos és sokoldalúságra törekvő összeállításokkal. Mivel az alapértékeinek korábbi módosítása nem volt elegendő, most egy nagyobb ütést mérünk rá. Ehhez módosítjuk a sebzési és aranyszerzési arányait, így a játékosokat a sebzésre összpontosító összeállítások választására ösztönözzük. A világbajnokság után még egyszer ránézünk, hogy biztosan a megfelelő helyen legyen.

Passzív - A gladiátor szívóssága

JOBBEGYENES BÓNUSZ SEBZÉSARÁNYA 0,15 teljes sebzés 0,5 bónusz sebzés

Q – Puszta kézzel

BÓNUSZ SEBZÉS 10/20/30/40/50 (+ a célpont maximális életerejének 1/2/3/4/5%-a) (+0,01 minden 100 teljes sebzés után) 10/20/30/40/50 (+ a célpont maximális életerejének 0,01%-a) (+1/1,5/2/2,5/3% minden 100 teljes sebzés után)

Shen

Csökkentettük a passzív pajzsot.

Shen 10.15-beli felerősítése kissé túl jól sikerült, így most egy kicsit visszafogjuk.

Passzív – Ki-pajzs

PAJZS 70–121 (az 1–18. szinten) 60–111 (az 1–18. szinten)

Shyvana

Növeltük az E Sárkány alakjának robbanási hatósugarát. A Sárkány alak vizuális effektusai és képességjelzője mostantól megfelelően mutatja a képesség hatósugarát. Csökkentettük a földi Sárkány alak sebzési gyakoriságát.

Shyvana egy kisebb átláthatósági hibájának javításakor újabb javításra szoruló értékeket találtunk. Az eredmény egy nagy átláthatósági hibajavítás lett és egy kisebb módosítás a játékegyensúly terén.

Korábban sárkány Shyvana E képességének sebzési sugara a Tűzlehelet szintlépéseivel volt arányos, de ez nem volt megfelelően látható a vizuális effektusok terén és az eszköztippben. Úgy döntöttünk, hogy eltávolítjuk, hiszen egy fontos varázslat megbízhatósága nem változhat meg nagy mértékben a játék során. Ezekkel a módosításokkal a varázserőre építő Shyvana kissé gyengébbé, míg a sebzésre építő Shyvana erősebbé válik, a Tűzlehelet használata pedig jóval átláthatóbb lesz.

E – Tűzlehelet

frissültSÁRKÁNY ALAK ROBBANÁSI HATÓSUGARA 220/240/260/280/300 (határvonal-ellenőrzés) 345 (középpont-ellenőrzés) (a legtöbb célpont esetén a 345-ös hatókörű középpont-ellenőrzés nagyjából megegyezik a 280-as hatókörű határvonal-ellenőrzéssel)
frissültELLENŐRZÉS A Sárkány alak vizuális effektusai és képességjelzője mostantól megfelelően jelzi a képesség hatókörét.
frissültKIMAXOLVA A Sárkány alak Tűzlehelete már nem a maximális hatótávon belül jön létre, ha a játékos azt a maximális hatótáv közelében próbálja elsütni.
FÖLDI SÁRKÁNY ALAK SEBZÉSI GYAKORISÁGA 1 másodperc 0,5 másodperc (másodpercenként ugyanannyi sebzés)
frissültNE HÚZD EL A földi Sárkány alak mostantól gyorsabban reagál.

Twitch

Növeltük az E sebzés jelzőnkénti arányát. Csökkentettük az R lövedékének minden eltalált ellenfél utáni sebzéscsökkenését.

Úgy tűnik, hogy ezt a patkányt a csatornában felejtettük, pedig már ég a vágytól, hogy visszakerülhessen az elvárt játékba. Felerősítjük a végső képességét, és adunk egy kis kakaót az E képességére. Ezt a varázslatot valóban érezni lehet!

E – Szennyezés

BÓNUSZ SEBZÉS JELZŐNKÉNTI ARÁNYA 0,2 varázserő (legfeljebb 1,2 varázserő) 0,333 varázserő (legfeljebb 2,0 varázserő)

R – A helyedben imádkoznék

LÖVEDÉK SEBZÉSCSÖKKENÉSE TALÁLATONKÉNT –20% az előző találatból (minimális sebzés felső korlátja: 40%) –10% eltalált egységenként (minimális sebzés felső korlátja: 60%)

Xin Zhao

Növeltük a W döfésének sebzését.

Xin Zhao már nem a korai játék réme, aki korábban volt, ezért felerősítjük a sebzését és a lényirtását.

W – Szélroham és villámcsapás

DÖFÉS SEBZÉSE 30/65/100/135/170 (+0,75 sebzés) 40/75/110/145/180 (+0,80 sebzés)

Rúnák

Őrző

A többi kiemelt rúnához képest az Őrző túlságosan jól teljesít a mágusokkal, bűvölőkkel és tankos támogatókkal szemben. Lefaragunk az erejéből, hogy más lehetőségek is elérhetővé váljanak.
PAJZS ARÁNYA 0,25 varázserő (+0,12 bónusz életerő) 0,15 varázserő (+0,09 bónusz életerő)

A LoL-kliens frissítése

Ebben a frissítésben a LoL-kliens számos hibáját javítjuk, és kényelmesebbé tesszük a használatát, ezért külön szakaszt szentelünk neki. Nézzétek meg a klienstakarítási sorozatunk legújabb részét. Emellett a héten egy újabb bejegyzéssel is jelentkezünk majd.
  • A League+ alkalmazással belépett játékosok elérhetőként jelennek meg a barátok listájának mappáiban.
  • Mostantól megjelennek a szalagcím üzenetek, amikor hiba történik a frissítés telepítése közben.
  • Aki nézőként vesz részt egy meccsen, mostantól nem zöld színnel jelenik meg a barátok listájában.
  • Az őrszemkinézetek ritkasága mostantól helyesen jelenik meg,
  • Mostantól nem lesz fekete a kezdőképernyő, ha eltávolítanak egy csapatból.
  • A játékosok neve mostantól nem „…” formában jelenik meg a csevegésben.
  • A küldetések és más felugró információk mostantól nem jelennek meg addig, amíg a kliens betöltődése be nem fejeződött
  • A Barátok hozzáadása modális ablakban blokkolt játékosok idézőneve helyén mostantól nem jelenik meg hibakeresési üzenet.
  • A hosszabb kinézetnevek mostantól nem lesznek átfedésben a profil háttérválasztó képernyőjén.
  • Mostantól a kliens összes lapján ugyanott jelenik meg a betöltést jelző kör.
  • A profil hátterének módosításával mostantól dinamikusan frissül a bemutatkozó kártya a barátok listáján.
  • A hangpanel mostantól nem takarja ki a barátok listája egy részét.
  • Azonosítottunk és pótoltunk több hiányzó fordítást a frissítőprogram egyes értesítéseiben.
  • A játékos bemutatkozó kártyája a barátok listáján mostantól pontosan mutatja a játékos aktuális állapotát (Várólistán, Hősválasztás, Online)

Vizuális effektusok frissítései

Frissítettünk néhány további vizuális effektust. A szerencsés nyertesek ezúttal: Malzahar, Nocturne, Viktor és az Égetés (igen, tudjuk, hogy az nem egy hős).

Emlékeztetőül: ezekkel a kisebb frissítésekkel az a célunk, hogy növeljük a játékmenet átláthatóságát, és felzárkóztassuk az effektusokat a League of Legends mai szintjéhez. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a nem egyértelmű találati területek problémáját orvosoljuk.

Malzahar

PASSZÍV – ÜRESSÉGBUROK A pajzs effektusa kevésbé zavaró. Kicsit világosabbá tettük, hogy illeszkedjen a többi varázspajzshoz.
ALAPTÁMADÁS Új lövedékek és találati effektusok
Q – AZ ÜRESSÉG HÍVÁSA Új, a tényleges találati területet jobban mutató jelölő a kattintás nélküli varázsláshoz. Új lövedék- és találati effektusok.
W – ÜRESSÉGRAJ A megjelenés és az alaptámadások új effektust kaptak.
E – KÓROS LÁTOMÁS A gyengítő hatás új effektust kapott, csakúgy, mint a hatás terjedésekor látható sugár.
R – POKOLI MAROK A sugár, a találat és a területi hatás mind új effektusokat kapott, és jobban illenek a tematikához.
HAVAS NAP MALZAHAR Új hógolyóeffektus a Q-n.
CSATAROBOT MALZAHAR Frissítettük a Q-t, hogy a találati felületnek megfelelően forgassa el az űrhajókat.
HEXTECH MALZAHAR Frissítettük a Q-t, hogy egyértelműbben látsszon a találati felület.
VILÁGPUSZTÍTÓ MALZAHAR Frissítettük a Q-t, hogy egyértelműbben látsszon a találati felület.

Nocturne

PASSZÍV – ÁRNYPENGÉK Az új effektus egyértelműen mutatja a találati területet. Nocturne pengéi mostantól világítanak, ha a passzív képessége készen áll.
ALAPTÁMADÁS Új suhintási és célzási effektusok.
Q – A SÖTÉTSÉG ÚTJA Frissítettük a lövedékek effektusait és igazítottunk a sötétség nyomvonalán.
W – AZ ÉJ LEPLE A tematikához jobban passzoló varázspajzsot készítettünk és új effektust a támadási sebességet növelő hatáshoz.
E – ELEVEN RÉMÁLOM Frissítettük a sugár- és az árnyékeffektusokat, hogy pontosabban jelezzék az időzítést.
R – PARANOIA Új rohamozási effektus, amikor Nocturne elsüti a képességet. Frissült a nyomvonal- és becsapódási effektus. A varázslat hatása alatt álló ellenfeleken egy árnyékeffektus jelenik meg.
FAGYOS TERROR NOCTURNE Az összes vizuális effektust a téli tematikához igazítottuk.
KÍSÉRTŐ NOCTURNE Az összes vizuális effektust a kísérteties tematikához igazítottuk.
ÖRÖKKÉVALÓ NOCTURNE Az összes vizuális effektust a sci-fi tematikához igazítottuk.

Viktor

ALAPTÁMADÁS Új lövedék- és találati effektusok
Q – ERŐELSZÍVÁS Frissítettük a sugáreffektust és igazítottunk a pajzseffektuson is.
W – GRAVITÁCIÓS MEZŐ Frissítettük a gravitációs zóna effektust.
E – HALÁLSUGÁR Az új effektusokkal egyértelműen látszik, hol van az eltalált terület.
R – KÁOSZVIHAR Új effektus a kezdeti elsütéshez.
TEREMTŐ VIKTOR Az összes vizuális effektust frissítettük a Csatagép tematikában.
HALÁLRA FELESKÜDÖTT VIKTOR Módosítottuk az E méretét, hogy akkora legyen, mint alapesetben.

Tryndamere

R – HALHATATLAN DÜH Tryndamere egy pillanatra fehér színben felvillan a végső képessége végén, hogy jelezze, véget ért az erősítő hatás.

Égetés

ÉGETÉS Átláthatóbb és világosabb, jobban érzékelhető az időzítés.

Hibajavítások, kényelmi változások

  • Új eszköztippekkel bővült a Clash lap, amelyek leírják, hogyan lehet csapatot alakítani vagy találni, valamint javaslatokat tesznek az oldal első megnyitásakor.
  • BÉTA: Saját csapat létrehozása helyett lehetőség van a Clash lapon Csapat nélküli játékosként megjelölni magad, hogy könnyebben megtaláljanak a játékost kereső csapatok. Jelöld meg, hogy melyik pozícióban játszanál, és máris láthatóvá válsz a játékost keresők számára.
  • Tryndamere E – Pörgő csapása többé nem találhatja el többször ugyanazt a célpontot.
  • Teemo Veszedelmes csapdájának visszapattanása többé nem állítja meg az alaptámadásait.
  • Amikor Riven a Q – Törött szárnyak vagy az E – Hősiesség képességét a háború ködéből süti el úgy, hogy a kurzor közben egy ellenséges hős vagy minion felett áll, ő és a körülötte lévő kis terület többé nem válik láthatóvá az ellenfelei számára.
  • Fiora W – Visszavágása többé nem aktiválja az ellenfele gyenge pontját a Varázspajzsokon keresztül.
  • Kha’Zix W – Fejlesztett Ürességtüskéje többé nem fed fel egy hatalmas területet maga körül, miután eltalál egy ellenfelet.
  • Garen W – Bátorsága többé nem növeli az alappáncélját és varázsellenállását.
  • Anivia W – Kristályfal képessége többé nem gyengíti az ellenfelek Sárkány vére jelzőjét.
  • A Sárkány vére jelzővel rendelkező hősök többé nem égnek meg, amikor épp sebezhetetlenek.
  • Amikor Nami az E – A Dagályhívó áldása képességgel erősített alaptámadásával megöli a Suhanó Sutyerákot, a Gyorsítószentély többé nem minősül Nami képességének, így a szövetséges hősök többé nem kaphatnak például Aery megidézése hőserősítést azáltal, hogy átsétálnak rajta.
  • Pyke mostantól megfelelően süti el a Q – Csontnyárs képességét, amikor a minimálisan szükséges manával rendelkezik.
  • Mostantól, ha Graves az E – Félreugrását az alaptámadása után használja, megfelelően aktiválódik a Ragyogás vagy a Kleptománia.
  • Liandry gyötrelme mostantól Baron Nashoron is megfelelően fejti ki az EGYEDI passzív hatását, a Gyötrelmet, függetlenül a köztük lévő távolságtól.
  • Ha Zed a Tánc animáció alatt hal meg, a klónja mostantól nem marad a térképen, és nem biztosít rálátást Zed újraéledéséig.
  • Youmuu szellemkardjának harcon kívüli mozgási sebességi hatása töltődni kezd, amikor tömegirányító hatás alá kerül.
  • Kijavítottunk egy hibát, amelynek következtében a Szurdok Hírnöke néha nem okozott sebzést a tornyoknak.
  • Bami parazsának passzív sebzése megfelelően növekszik Kled bónusz életerejével.
  • Lux W – Spektrumpajzsa mostantól megfelelően, legfeljebb kétszer alkalmazza a pajzsot.
  • Caitlyn többé nem képes több célponton is aktiválni a Sárkány vére kivégzését.
  • Caitlyn többé nem képes egy körben többször is aktiválni Aery megidézését.
  • Mostantól, ha Sett az R – Kiütés képességét az R – Megpecsételt sors lejártakor Yonén süti el, Yone nem válik harcképtelenné, amikor ráront egy másik ellenfélre.
  • Méhész Singed Q – Méregcsíkjának vizuális effektusa mostantól jobban kivehető színvak módban.
  • A „További információ megjelenítése” szintlépési rácsos nézet mostantól minden hős esetén elérhető. Továbbá a rácsos nézetben a jelenlegi szint értékei kiemelve jelennek meg.
  • Megváltozott minden eszköztipp színe. Így könnyebben olvashatók, és gyorsabban megtalálhatók bennük a fontos információk.
  • Számos hős varázssebzése/fizikai sebzése/tényleges sebzése a saját egyedi színével van kiemelve (nem minden hős esetében, de rajta vagyunk az ügyön).
  • Éterszárny Kayle és Pentakill Kayle Q – Kitörő ragyogásának vizuális effektusa többé nem jelenik meg a járhatatlan területek felett.
  • Alap Anivia (valamint Csapatszellem, Turulmadár, Noxusi vadász, Hextech és Őskori Anivia) R-jéhez kapcsolódó vihar hanghatás mostantól megfelelően hallható a háború ködében is.
  • Hextech Anivia páncéljának anyaga mostantól megfelelő típusúra változik, és fémes csattanás hallható, amikor egy ellenfél eltalálja.
  • Feketefagy Anivia több hanghatását is visszaállítottuk, úgymint a tojás alakban megölt Anivia halálának hanghatását, az E-vel erősített csapás hanghatását, a maximális R elérésének hanghatását és az R inaktívvá válásának hanghatását.
  • Visszaállítottuk Karneválkirálynő Anivia maximális R-méretének hanghatását, valamint az R inaktiválásának hanghatását is.
  • Papírfigura Anivia páncéljának anyaga mostantól megfelelő típusúra változik, és fás koppanás hallható, amikor egy ellenfél eltalálja.
  • Visszaállítottuk Mecha Kha’Zix passzív képességének, elszigetelt és nem elszigetelt Q-jának, W lövedéktalálatának, W gyógyításának, E lövedék földet érésének és R elsütésének a hanghatását/kinézetspecifikus szinkronját.
  • Visszaállítottuk Kha’Zix Sivatagi, Halálvirág és Sötét csillag hőskinézetéhez tartozó W gyógyítási hanghatásait.
  • Visszaállítottuk a Szupergalaktikus Nidalee Szökkenésének visszaállítási hanghatását.
  • Kijavítottunk egy hibát Lissandra Q-ján, ahol a második/egyedi találat hanghatása nem működött.
  • Az Ametiszt Ashe Q – Összpontosított nyílzáporából származó további Runaan hurrikánja-lövedékek mostantól megfelelően használják a kinézet vizuális effektusát.

Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák

A frissítéssel a következő hőskinézetek jelennek meg. A nagyobb felbontású töltőképernyőkért töltsd le a LoL-témák alkalmazást!

A frissítéssel a következő chromák jelennek meg:



  • Kimásolva a vágólapra