Teamfight Tactics: 11.15-ös frissítési jegyzetek

  • Kimásolva a vágólapra

Üdv a Hősök hajnalában!

Itt az idő, hősök! Reméljük, hogy szerettek korán kelni, mert eljött a hajnal, és vele együtt számos új adottság, hős és mechanika érkezett. Vegyétek magatokhoz a kedvenc Fényár-tárgyaitokat, mert ideje végképp leszámolni a Fekete Köddel, és belevágni egy új küldetésbe! A Hősök hajnala rengeteg felfedezni valót tartogat: új jutalmakat a Leszámolás II-belépő és a Leszámolás II-belépő+ küldetéseiért, vadonatúj mechanikákat, az új hősökről és adottságokról nem is beszélve. Jó sokat írtunk, ti pedig jó sokat olvastatok (szép munka amúgy), de még mindig nem értünk a hírek végére! Az áttekinthetőség érdekében a kinézetmódosító tartalmak és az újdonságok kerülnek előre, a megváltozott/visszatérő dolgok pedig a lista végére.


Előre, bátor taktikusok!
Rodger „MinionsRpeople2” Caudill

Soron kívüli frissítések

2021. július 28. – Játékegyensúllyal kapcsolatos módosítások


A nyári szünet miatt (igen, a fejlesztőknek is kijár a pihi) a 11.15-ös frissítés három hétig fog tartani, ezért a 11.16-os augusztus 11-én érkezik. Köszönjük mindazoknak, akik játszottak a PBE-n és megosztották velünk a gondolataikat, a visszajelzéseknek köszönhetően az egyik legkiegyensúlyozottabb félidős frissítést adtuk ki. Ahhoz, hogy az elkövetkező három hét gördülékenyebb legyen, kicsit rátaposunk a fékre a túlteljesítő hősök esetében.

Villámjáték


Mivel a Szörnyszülöttek ereje a játék szakaszával növekszik, a Villámjáték pedig több szakaszból áll, ezért a Szörnyeteg jóval erősebb lett a kelleténél. Éppen ezért változtatunk a helyzeten, és a Szörnyeteg a Normál játékhoz képest 3 szakasszal később kezd el erősödni.
  • Szörnyszülött 3: 3. szakasz ⇒ 6. szakasz
  • Szörnyszülött 4: 4. szakasz ⇒ 7. szakasz
  • Szörnyszülött 5: 5. szakasz ⇒ 8. szakasz

Hősök

  • Hecarim a Rettegés szelleme képességének gyógyítása: 350 ⇒ 200/225/250
  • Irelia sebzése: 70 ⇒ 65
  • Irelia Tüzes tánc sebzéscsökkentésének maximuma: 90% ⇒ 80%
  • Sejuani maximális manája (gyengítés): 0/60 ⇒ 20/80
  • Soraka maximális manája (gyengítés): 30/70 ⇒ 40/80
  • Miss Fortune Golyózáporának sebzése: 250/400/750 ⇒ 250/375/700
  • Lucian sebzése: 75 ⇒ 70

Tárgyak

  • Arkangyal pálcájának manaaránya: 45% ⇒ 40%

Hibajavítások


Tiszta krimi.
  • Az adottságok könyve: Kijavítottunk egy hibát az Adottságok könyvével kapcsolatban, ami miatt a játékosok a kelleténél jobban nyeregben érezhették magukat.

2021. július 22. – Játékegyensúllyal kapcsolatos módosítások


A Szörnyszülöttek és Sárkányok túl erősek lettek a Hősök hajnalában, ezért kicsit legyengítjük őket, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a félidős frissítés első hétvégéje.
  • A Szörnyszülött Szörnyeteg Feldühödésésének időtartama: 5 másodperc ⇒ 4 másodperc
  • A Szörnyszülött Szörnyeteg Feldühödésének támadási sebessége: 200% ⇒ 100%
  • Sárkány (3) átlagos aranyértéke: 3,1 arany ⇒ 2,9 arany
  • Sárkány (5) átlagos aranyértéke: 7 arany ⇒ 6,75 arany
Íme egy rövid áttekintés a Hősök hajnala hősgárdájáról! Ezt a gyönyörű áttekintést tehetséges barátunk, az Illusztrátor készítette!

Illusztrátorunk még az új Fényár-tárgyakhoz is készített egyet. Ezek a normál tárgyak erősebb változatai, és később még vissza fogunk térni rájuk. Köszönjük, Illusztrátor!

Kicsi legendák: a Rettenthetetlen szövetség

A Rettenthetetlen szövetség megérkezett!
Összeállt a Szövetség! Páncélos Búvárvakond nem akar többé a föld alatt rejtőzködni, és a Rettenthetetlen szövetség tagjaként teszi próbára közelharci tudását. Sárkány Umbra hevesen védelmezi, ami fontos számára: a kincseit, a lantját és a barátait! Ahogy gyülekeztek a kalandozócsapat tagjai, Zöld Fuwa belátta, hogy szükségük lesz Fuwa gyógyító erejére.
A rend győz! Rend Búvárvakond tudja, hogy bármilyen helyzetből ki tudja ásni magát, de ha hibázna, Rend Fuwa készen fog állni valamilyen gyógyító kenőccsel. De vannak dolgok, amiken nem lehet segíteni, ilyen például Rend Umbra arany iránti szenvedélye. Aggodalomra semmi ok: Rend Umbra esküdözik, hogy mindet a nélkülöző poróknak fogja adományozni… majd egyszer.
Inkább a Káosz felé húz a szíved? Káosz Búvárvakond korábban már megpróbált beépülni a Szövetségbe, hogy szabotálja a működésüket. De természetesen hamar lebuktatta magát. Káosz Umbra azt állítja, hogy csak azokat bántja, akik el akarják venni a dolgait, de mi nem számít a tulajdonának? Apropó, bántás… senki se emlegessen sonkát Káosz Fuwa előtt.

Kicsi legendák: Párbajhős Hunyori-változatok

Miközben a Rettenthetetlen szövetség kalandokkal és küldetésekkel tölti az időt, Párbajhős Hunyori vérdíjak után kajtat.
Többet szeretnél tudni ezekről a Hunyorikról? Nos, először is, nem nehéz Párbajhős Hunyorival összekapni… mert a csápjáig romlott egy figura. Rend Hunyori nemes lélek, de nem véletlenül van ennyi csizmája és sarkantyúja. Kaktusz Hunyori pedig a legjobb lövész a vidéken. És ha úgy érzed, hogy mindez lepattant rólad, várd meg, amíg találkozol Kukorica Hunyorival, mert ő biztosan pattogós kedvedbe hoz. Végezetül pedig itt van Törvényen kívüli Hunyori – jobb, ha nem vagy a közelében, amikor üt az óra, de igazából akkor is, amikor nem üt.

Arénák

A Hősök hajnalában két interaktív aréna érhető el, csomagban vagy egyenként. Megnyitotta kapuit az Arany pékség, és várja a pihenni vágyókat a Párbajhős kocsma.

Az új Leszámolás II-belépő és Leszámolás II-belépő+

A Leszámolás II-belépő a már megszokott módon működik: TP gyűjtésével oldhatsz fel ingyenes jutalmakat. Aki MÉG TÖBB jutalomra vágyik, 1295 RP-ért beruházhat a belépő+-ra. A készlet egyes személyreszabási funkciói kizárólag a Leszámolás II-belépő+ birtokosai számára lesznek elérhetők. Ez a következőket foglalja magában: Kicsi legendák, bummok, arénák és még sok más.

A Leszámolás II-belépő+ jutalmai a kitartó kalandoroknak:
  • Hangulatjelek: A legkedvesebb vágás, Meglepetés!!!, Vidám és összezavarodott és még sok más!
  • A győzelmedet ünneplő bummok: Veszedelmes ösvény, Pokoli szakadék, Lélekszipoly, Összetört szív
  • Csillagtöredékek a kedvenc Kicsi legendád csillagszintjének növeléséhez
  • KL-tojások: Rettenthetetlen szövetség-tojások és még sok más!
  • Arénák: Az utazás kezdete, Sivatagi ösvény és Nyirkos kazamata
  • Exkluzív Kicsi legendák: egy- és kétcsillagos Rend Pengu, és Rend Tündér!

Vadonatúj csomagok!

Leszámolás II-belépő+ arénacsomag
  • Leszámolás II-belépő+
  • Arany pékség-aréna
2260 19,99 euró
Hősies Kalandor csomag
  • Leszámolás II-belépő+
  • Arany pékség-aréna
  • Rend Fuwa – 1 csillag
  • Rend Búvárvakond – 1 csillag
  • Rend Umbra – 1 csillag
  • 1 Bónusz Rettenthetetlen szövetség-tojás
4330 37,99 euró
Rettenthetetlen szövetség csomag
  • Leszámolás II-belépő+
  • Arany pékség-aréna
  • 10 Rettenthetetlen szövetség-tojás
  • 2 Bónusz Rettenthetetlen szövetség-tojás
7150 59,99 euró
Hősök hajnala megacsomag
  • Leszámolás II-belépő+
  • Párbajhős kocsma-aréna
  • Arany pékség-aréna
  • 22 Rettenthetetlen szövetség-tojás
  • 4 Bónusz Rettenthetetlen szövetség-tojás
12 950 104,99 euró

Az őrzők felemelkedése


Az Őrzőknek meggyűlt a bajuk a Viegóval folytatott harc során. Ezek a LoL-játékosok nem bírnak el a Fekete Köddel nélkülünk, ezért itt az ideje, hogy a taktikához (és a Teamfight Tacticshez!) remekül értő játékosokat toborozzunk.

E frissítéstől kezdve lesz egy folyton ismétlődő küldetés, amely pontokkal jutalmazza az Őrzőket a lejátszott játékokért, beleérve a TFT-meccseket is. És még az Őrző adottságra sincs szükség.

Megjegyzés: Mivel ezt az esemény közben vezetjük be, a küldetések rejtve maradnak, de a gyorsabb előrehaladás azonnal észrevehető lesz.
  • ÚJ KÜLDETÉS: Vegyél részt egy meccskereséses Idézők szurdoka-, ARAM-, Végső varázskönyv- vagy Teamfight Tactics PVP-játékban (a Villámjáték kivételével), és szerezz 600 az Őrzők felemelkedése pontot. A küldetés bármennyi alkalommal megismételhető. Nem fog megjelenni a Küldetésnaplóban.
  • INDULÁS: Ezen a héten, az Őrzők felemelkedése harmadik fejezetének megjelenésével

Rangsorolt játék

Rangsorolt Nagymesteri és Kihívó osztály: Kezdődjön a hősök versengése!


Ahogy a Fenevadak fesztiválja idején, most is azonnal elérhetővé válik a Nagymesteri és a Kihívó osztály, így bárki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy elhódítsa a trónt. A Kihívó és a Nagymesteri osztály továbbra is csak a szerverek legjobb játékosai számára lesz elérhető, a Nagymesteri osztályba való feljutáshoz viszont legalább 200 LP-vel kell rendelkezni a Mesteri osztályban, a Kihívó osztályba jutáshoz pedig legalább 500 LP-vel a Nagymesteri osztályban. Sok sikert az utánam következő hely megszerzéséhez!

A Leszámolás készlet II. rangsorolt szakasza ezzel a frissítéssel veszi kezdetét.

  • A rangod a részleges visszaállítás miatt 1 osztállyal a jelenlegi rangod alá csökken. Ez azt jelenti, hogy ha Arany II voltál, akkor az Ezüst II-be kerülsz.
  • Ha az élmezőnybe tartozol, és Mesteri vagy magasabb rangon álltál, a Gyémánt IV-be kerülsz.
  • A visszaállítás utáni első öt rangsorolt meccsed besorolómeccs lesz. Ezekben nem veszítesz LP-t a negyediknél alacsonyabb helyezésért. Ezenkívül bónusz LP-t kapsz az első négybe jutásért. Sok sikert kívánunk!
  • A Leszámolás első szakaszáért járó jutalmakat a 11.16-os frissítésben osztjuk ki az Árny-tárgyak Arany vagy magasabb osztályba jutott rajongói között.

Villámjátékosztályok

  • A 11.15-ös frissítés előtt a Kék, a Lila és a Villámosztályba jutó játékosok hangulatjel-jutalmat kapnak.
  • A Villámjátékban nem lesz teljes visszaállítás. Ehelyett a Kék vagy magasabb osztályban lévő játékosok a Kék osztály legaljára kerülnek.
  • A Villámjáték jutalmait a 11.16-os frissítésben kezdjük kiosztani a Leszámolás első felének rangsorolt jutalmaival együtt.

Új mechanika

A rendkívül jóképű szerzőnek köszönhetően már készült egy részletes bemutató az új mechanikákról, de ide teszek egy összefoglalót a kényelem kedvéért, és mert szerény és kedves ember vagyok.

Fényár-tárgyak


Az Árny-tárgyak kikerülnek a játékból, és helyükre lépnek a rendkívül erős Fényár-tárgyak!
  • A Fényár-tárgyak a normál tárgyak erősebb változatai, amelyek akár a továbbiakban követendő stratégiát is meghatározhatják.
  • A 3-6-os Arzenál öt Fényár-tárgyat kínál fel, amelyek közül egyet választhatsz. Jól fontold meg a döntést, mert nem fogsz többet kapni!

Isteni áldás


Ideje az égiekhez fohászkodni.
  • Az Isteni áldás akkor jelenik meg, ha a Kicsi legendád életereje 40 alá csökken.
  • Az Isteni áldás azonnal komoly értéket nyújt, méghozzá a következők valamilyen kombinációja révén: tárgyak (összetevők), arany (e körül forog a világ), fogyóeszközök, Spatula, hősök
  • Minden játékos ugyanazokat az alapvető tartalmakat kapja az Áldásból. URF szemében mindenki egyenlő.

Az adottságok könyve


A legújabb fogyóeszköz segítségével Viegóból Őrzőt, Lucianből pedig akár Elfeledettet is varázsolhatsz. Nem semmi, ugye? Még egy érv az olvasás mellett.
  • A Könyvet az Isteni áldás révén van esélyed megszerezni, de a PvE-ellenfeleknél is találhatsz néhány „kölcsönvehető” könyvet. Ki gondolta volna, hogy a Krugok ilyen olvasottak?
  • Az Adottságok könyvét eladva megnyílik egy különleges bolt, ahol négy embléma közül választhatsz. Az emblémák bármelyik adottsághoz tartozhatnak, akár olyanokat is találhatsz, amelyek nem hozhatók létre Spatulából. Egy jó könyv igazán varázslatos tud lenni!

Rendszerek

Zsákmánygömbök


Eltávolítjuk a 4 aranyas újrasorsolást az elejéről. Az Adottságok könyvével változatosabbá tesszük a későbbi újrasorsolásokat.
  • Kissé csökkentettük a bónusz gömbök átlagos számát
  • Növeltük a kis gömbök átlagos értékét: 2,54 ⇒ 3 arany
  • Kis gömb tartalma: két 1 aranyas hős ⇒ három 1 aranyas hős
  • Kis gömb tartalma: egy 2 aranyas hős ⇒ egy 2 aranyas hős + 1 arany
  • Kis gömb tartalma: 2 arany ⇒ 3 arany
  • A közepes gömbök átlagos értéke: 5,72 ⇒ 5,6 arany
  • A közepes gömbök mostantól tartalmazhatnak 3 aranyas + 2 aranyas zsákmányt
  • Közepes gömb tartalma: Neeko + 2 aranyas hős ⇒ Neeko + 2 aranyas hős + 1 arany
  • Az arany gömbök mostantól tartalmazhatják az Adottságok könyvét
  • Arany gömb tartalma: kis mértékben csökkentettük a Spatula és a Neeko segítsége előfordulási gyakoriságát
  • A minimális zsákmány mostantól 10 összetevő + 1 Fényár-tárgy a 4-7-es Pengecsőr kör után.

Az Arzenál


A 4-2-es Arzenál esélyét 100%-ra növeltük, de cserébe csökkent az 5-2-es esélye. Az 5-2-es már nem tartalmaz összetevőket, finoman jelezve, hogy a Pengecsőr kör után nincs több összetevő.
  • A 2-2-es Arzenál mostantól 2 normál összetevőt tartalmaz
  • A 3-2-es átkerült a 3-6-osba, és mostantól 5 Fényár-tárgyat tartalmaz
  • A 4-2-es Arzenál mostantól garantált, és 2 összetevőt, 3 összetevőt vagy 3 összetevőt + 1 különleges tárgyat tartalmaz.
  • Az 5-2-es Arzenál esélye némileg csökkent, és mostantól nem tartalmaz összetevőket.
  • A 6-2-es és a 7-2-es Arzenál nem változott.

A forgótár változásai

  • Az 5. szakasz forgótára mostantól néha tartalmaz összetevő nélküli (nem összeállítható) emblémákat
  • A 6. szakaszbeli és azt követő forgótárak mostantól néha kész tárgyakat tartalmaznak
  • Az 6. szakaszbeli és azt követő forgótárak mostantól néha tartalmaznak összetevő nélküli (nem összeállítható) emblémákat

Hősök száma


Páratlan helyzet áll elő. Eggyel kevesebb 3 aranyas hős lesz a készletben.
  • Összesen 58 hős ⇒ összesen 57 hős

Villámjáték

  • 5 másodperccel hosszabb lesz a tervezési fázis a következő szakaszokban: 3-1, 5-2, 6-2, 6-3
  • Aranybevétel a 7. szakaszban: 6 arany ⇒ 8 arany
  • Aranybevétel a 8. szakaszban és azután: 6 arany ⇒ 9 arany
  • A 4-1-es Arzenál mostantól valószínű, de nem garantált, és 3 összetevőt vagy 3 összetevőt + 1 különleges tárgyat tartalmaz
  • Az 5-2-es Arzenál mostantól 5 Fényár-tárgyat tartalmaz
  • A 6-3-as Arzenál valószínűleg megjelenik, ha kimaradt a 4-1-es Arzenál, és ugyanolyan típusú tárgyakat kínál, mint a 4-1-es
  • A többi Arzenál nem változott

Új hősök és adottságok

Az alábbiakban elég jó áttekintést adunk a Hősök hajnala új hőseiről és adottságairól, de ha részletes információkra vágytok, keressétek fel az alábbi webhelyek egyikét, az új hősökről és adottságokról írt cikkemet, vagy a kedvenc tartalomkészítőtöket (sziasztok!).

Ágyúsok (2/4/6)


Az Ágyús hősök csőre töltve érkeznek, és minden ötödik lövésük robbanást kelt, amely a lövés sebzésével arányos fizikai sebzést okoz a célpont körül. Ők az új nagyágyúink:
  • Senna: 1. osztályú Őrző
  • Tristana: 2. osztályú Fékezhetetlen
  • Miss Fortune: 3. osztályú Elfeledett
  • Lucian: 4. osztályú Őrző

Őrző (3/6/9)


A csata kezdetén a legnagyobb életerővel rendelkező Őrzőt pajzs veszi körül, amely minden alkalommal megnöveli az adott hős támadási sebességét. Amikor a pajzs megsemmisül, vagy lejár az időtartama, a legalacsonyabb százalékos életerejű szövetségesen jelenik meg. A pajzs és a támadási sebesség bónuszának mértéke az Őrzők számával együtt növekszik.
  • Olaf: 1. osztályú Csatározó
  • Senna: 1. osztályú Ágyús
  • Irelia: 2. osztályú Légiós, Csatározó
  • Pyke: 2. osztályú Orgyilkos
  • Rakan: 3. osztályú Megújító
  • Galio: 4. osztályú Sárkány, Lovag
  • Lucian: 4. osztályú Ágyús
  • Akshan: 5. osztályú Erdőkerülő

Élettelen


A csata kezdetén az Élettelen hősök Áldott ködöt idéznek meg néhány másodpercre, amely szétterül az őket körülvevő 1 mezőnyi területen, és sebzéscsökkentést biztosít a területen tartózkodó szövetségeseknek a ködön kívüli támadások ellen.
  • Gwen: 5. osztályú Misztikus

Diadalmas


Amikor egy Diadalmas hős végez egy ellenféllel, a következő támadása a célpont hiányzó életerejének 40%-ával egyenlő bónusz varázssebzést okoz.
  • Garen: 5. osztályú Hajnalhozó, Lovag

Fiddlesticks


A TFT-ben először megjelenő Fiddlesticks átveszi Ryze helyét Szörnyszülött/Misztikus hősként, emellett a Lidércek sorát is gyarapítja!
  • Fiddlesticks: 4. osztályú Szörnyszülött, Misztikus, Lidérc

Eltávolítva

Eltávolított adottságok


Ezeket a levadászott adottságokat semmilyen boszorkányság nem támaszthatja fel.
  • Zöld
  • Sárkányölő
  • Istenkirály
  • Boszorkány

Eltávolított hősök


Ezek a hősök ódivatúakká váltak. Bárcsak a ködbe vesznének.
  • Warwick
  • Viktor
  • Katarina
  • Trundle
  • Pantheon
  • Mordekaiser
  • Lissandra
  • LeBlanc
  • Morgana
  • Kindred
  • Ryze
  • Taric
  • Darius

Az adottságok változásai

Átdolgozott adottságok


A Szörnyeteg mostantól az Orgyilkos szerep helyett inkább szívós harcos lesz. Az Árny-tárgyak nélkül az Elfeledett hősök nagyobb eséllyel emlékeznek a diadalmas csatákra, mint a korábbi készletmechanikákra.
  • Szörnyszülött – ÁTDOLGOZVA: A Szörnyeteg életereje és sebzése mostantól 20%-kal nő minden szakaszban, innentől kezdve: Szörnyszülött 3: 3. szakasz, Szörnyszülött 4: 4. szakasz, Szörnyszülött 5: 5. szakasz
  • A Szörnyeteg megidézéséhez szükséges halott szövetségesek száma: 3 ⇒ 2
  • A Szörnyeteg mostantól 150/200/250 varázssebzést okoz maga körül, amikor befejezi a rohamot
  • A Szörnyeteg életlopása Feldühödés esetén: 40% ⇒ 60%
  • A Szörnyeteg életlopása Feldühödés esetén mostantól nem erősödik a varázserővel arányosan
  • A Szörnyeteg Feldühödésének időtartama: 3 ⇒ 5 másodperc
  • A Szörnyeteg páncélja és varázsellenállása: 40/65/75 ⇒ 40/50/60
  • A Szörnyeteg életereje: 1000/1600/2200 ⇒ 1000/1400/1800
  • A Szörnyeteg sebzése: 100/140/180 ⇒ 70/80/90
  • A Szörnyeteg életereje csillagszintenként: 100/160/220 ⇒ 100/140/180
  • A Szörnyeteg sebzése csillagszintenként: 10/14/18 ⇒ 7/8/9
  • Elfeledett – ÁTDOLGOZVA: (2/4/6/8) Az Elfeledett hősök bónusz sebzést és varázserőt kapnak. Minden győztes küzdelem, amelyben részt vesznek, 10%-kal növeli a bónuszt (legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat).

Módosított adottságok


Ahogy az adottságok megszerzése nehezebbé (vagy éppen könnyebbé) válik, gondoskodnunk kell róla, hogy az adottság minden szintje olyan erős legyen, amilyen nehéz elérni. Például az Éjhozó 8 nagyon nehezen érhető el – összetevő nélküli emblémákra van hozzá szükség, és Darius sem megszerezhető. Hogy megérje megszerezni az Éjhozó 8-at, szupererőssé tettük – majdnem megdupláztuk az erejét! Összefoglalva: az Éjhozó 8 nyerő összeállításnak érződik, de az elérése túl nehéznek bizonyulhat.
  • Orgyilkosok kritikus csapási esélye: 10/30/60 ⇒ 20/40/75%
  • Orgyilkosok kritikus csapási sebzése: 25/55/90 ⇒ 30/50/70%
  • Mostantól lesz 6-os Bajkeverő szint; életerő: 400/1000/1600
  • Hajnalhozók maximális életerővel arányos gyógyítása: 30/60/90/130% ⇒ 30/55/80/120%
  • Hajnalhozók gyógyításainak száma: 10/20/25/30 ⇒ 10/15/20/25
  • Hajnalhozó sebzésnövelése aktiválásonként: 12% ⇒ 10%
  • Sárkány: tojások átlagos értéke 3 adottsággal: 3,25 arany ⇒ 3,14 arany
  • Sárkány: aranytojások átlagos értéke 5 adottsággal: 9,25 arany ⇒ 7 arany
  • A Fékezhetetlen mostantól (2/4/6/8), módosult a támadási sebessége: 5/30/75/150%
  • Páncélosok páncélja: 35/85/170 ⇒ 30/70/125
  • Mostantól lesz 5-ös Misztikus szint; varázsellenállás: 40/100/200 ⇒ 40/80/150/250
  • Éjhozók pajzsának maximális életerővel arányos növekedése: 30/60/90/140 ⇒ 30/60/100/250
  • Éjhozók bónusz sebzése: 20/30/40/50% ⇒> 20/30/40/80%
  • Mostantól lesz 6-os Erdőkerülő szint; támadási sebesség: 75/180/400
  • Megváltottak varázsereje/páncélja/varázsellenállása: 30/55/95 ⇒ 20/35/75
  • Mostantól lesz 5-ös Lidérc szint; újjáéledés 10/25/45/70% életerővel; újjáéledést követően 25%-kal több sebzést okoz és szenved el
  • Csatározók pajzsának maximális életerővel arányos növekedése: 25/45/75% ⇒ 20/40/100%
  • Csatározók bónusz sebzése másodpercenként: 3/6/12 ⇒ 3/5/15
  • Bűbájszövők kezdeti varázsereje: 25/55/85% ⇒ 25/55/100%
  • Bűbájszövők jelzőnkénti varázsereje: 2/5/8 ⇒ 2/5/10

A hősök változásai

1. osztály


A Fényár-tárgyak és az általuk biztosított többszöröződő szívósság szupertankokat hozott létre (Garen, Hecarim, Leona stb.), akiket lehetetlen volt legyőzni. Ez árt az előrenyomulós összeállításoknak, és túl sokat pazarol el URF idejéből. Az alábbi tankok közül sokat gyengíteni fogunk.
  • Aatrox páncélja és varázsellenállása: 30 ⇒ 35
  • Leona manája (gyengítés): 0/60 ⇒ 0/80
  • Leona Nappajzsának sebzéscsökkentése: 30/60/250 ⇒ 30/50/200

2. osztály


Lerágott csont. Már sokszor körbejártuk. Jól van, MinionsRpeople2, nyugodj meg.
  • Hecarim maximális manája (gyengítés): 40/90 ⇒ 75/125
  • Hecarim a Rettegés szelleme képességének sebzése: 250/350/500 ⇒ 200/400/600
  • Hecarim a Rettegés szelleme képességének gyógyítása: 250/350/500 ⇒ 350/350/350
  • Sejuani mostantól a többi adottsága mellett Bajkeverő is (Éjhozó, Bajkeverő, Lovas). \
  • Sejuani Észak dühének bónusz páncélja és varázsellenállása: 100/150/300 ⇒ 80/125/250
  • Syndra életereje: 550 ⇒ 600
  • Syndra az Akarat ereje képességével megragadott hősök mostantól nem célozhatók meg
  • Syndra az Akarat ereje képességének sebzése: 300/400/600 ⇒ 250/350/600
  • Varus életereje: 550 ⇒ 600

3. osztály


Mivel a Sárkány 5-öt könnyebb eltalálni (ezer hála, Galio!), gyengítjük azon hősöket, akik már akkor is erősek voltak, amikor az adottság még nem volt ilyen könnyen játszató. Nocturne mostantól az új lövész az Orgyilkosok körében, miután a haverjai, LeBlanc és Katarina kikerültek a képből. Kap egy jó kis támadási sebességes erősítést, hogy tovább tevékenykedhessen.
  • Ashe sebzése: 65 ⇒ 60
  • Ashe manája (gyengítés): 50/90 ⇒ 50/100
  • Ashe Elvarázsolt kristálynyilának sebzése: 300/450/750 ⇒ 300/450/650
  • Ashe mostantól nem Zöld
  • Lulu támadási sebessége: 0,6 ⇒ 0,7
  • Nunu manájának változtatása: 0/75 ⇒ 30/90
  • Zyra Kapaszkodó gyökerek képességének sebzése: 200/350/650 ⇒ 200/300/575
  • Zyra Kapaszkodó gyökerek képességének kábítási időtartama: 2/2,5/3 ⇒ 1,5/2/2,5 másodperc

4. osztály

  • Aphelios sebzése: 75 ⇒ 65
  • Aphelios maximális manája (gyengítés): 0/90 ⇒ 0/150
  • Aphelios Sötét éberségének sebzésnövekedése: 140/150/180% ⇒ 350/375/475%
  • Aphelios Sötét éberségének alapsebzése: 125/150/300 ⇒ 150/200/400
  • Aphelios Sötét ébersége célpontjainak száma: 4/4/8 ⇒ 5/5/10
  • Diana életereje: 650 ⇒ 750
  • Diana sebzése: 55 ⇒ 75
  • Diana támadási sebessége: 0,65 ⇒ 0,7
  • Diana manája (erősítés): 80/160 ⇒ 70/140
  • Diana Holdfátylának sebzése: 250/350/1500 ⇒ 300/450/2000
  • Diana mostantól nem Sárkányölő (azért a fenti erősítések alapján még mindig tud ölni)
  • Jax életereje: 900 ⇒ 1000
  • Karma Léleklángjának sebzése: 225/280/700 ⇒ 210/260/700
  • Vel’Koz életereje: 650 ⇒ 700

5. osztály

  • Garen, az Istenkirály ⇒ Diadalmas
  • Garen manája (gyengítés): 40/100 ⇒ 100/180
  • Garen az Oroszlánisten igazsága képessége – maximális életerő százalékán alapuló sebzés: 20/25/200% ⇒ 25/30/200%
  • Garen az Oroszlánisten igazsága képessége – maximális életerővel arányos pajzs: 35/45/200% ⇒ 40/55/200%
  • Garen az Oroszlánisten igazsága képessége – pajzs időtartama: 4 ⇒ 5 másodperc
  • Heimerdinger Fejlesztés!!! képességének sebzése: 500/650/7777 ⇒ 450/600/3333
  • Kayle – Felemelkedés 1 tényleges sebzése: 90/100/1000% ⇒ 80/90/1000%
  • Kayle mostantól nem Zöld
  • Teemo kezdeti manája (erősítés): 0/60 ⇒ 30/60
  • Teemo másolata mostantól aktiválhatja a Kegyetlen passzív hatását. Kegyetlen világban élünk.

Tárgyak

Az Árny-tárgyak eltűnése miatt kicsit megbütyköltük az emblémákat, hogy feldobjuk a játékot. Őszintén, ki ne szeretne egy Fékezhetetlen/Lovas Olafot?
  • A Fékezhetetlenek emblémáját mostantól egy Íjból és egy Spatulából lehet előállítani (korábban: Légiósok emblémája).
  • A Lovasok emblémáját mostantól egy Mellényből és egy Spatulából lehet előállítani (korábban: Páncélosok emblémája).
  • A hatalom kelyhének varázsereje: 25 ⇒ 30
  • Sárkánykarom – ÁTDOLGOZVA: 200 bónusz varázsellenállást biztosít (az összetevőkkel együtt). Ha egy képességből származó varázs- vagy tényleges sebzést szenved el, egy tűzlabdát lő a képesség elsütőjére, aki a maximális életereje 30%-ának megfelelő varázssebzést szenved el (1 másodperc töltési idő).
  • Az igazság ökle – ÁTDOLGOZVA: A viselője mindkettőt megkapja ezek közül: +10 sebzés és +10 varázserő, valamint a támadások és képességek által okozott sebzés 10%-a életerőként töltődik vissza. A bónuszok egyike a tervezési fázis kezdetekor 40-re/40%-ra nő.
  • Határtalan penge – TOVÁBBI HATÁS: Mostantól +10% kritikus csapási sebzést is biztosít.
  • A titán elszántsága – ÁTDOLGOZVA: Mostantól a kritikus csapások helyett a támadások adnak jelzőt. Sebzés és varázserő jelzőnként: 3 ⇒ 2
  • A Csapdakarom új neve a Bansheek karma.
  • Bansheek karma – ÁTDOLGOZVA: A csata kezdetén a tárgy viselője és az ugyanabban a sorban, legfeljebb 1 mező távolságra lévő szövetségesek egy pajzsot kapnak, amely kivédi az első ellenséges képességet. Mostantól nem egyedi.
  • Zeke hírnökének támadási sebessége: 25% ⇒ 30%

Hibajavítások

  • Ugorj be: Az Orgyilkosok mostantól megfelelően ugranak valamivel az előtt, hogy a többi egység megmozdulna.
  • Érzem a félelem ízét: Teemo másolata mostantól aktiválhatja a Kegyetlen adottságot.
  • Nem túl elszánt: Kijavítottuk a hibát, amely miatt a Titán Elszántságának jelzői harc közben lenullázódtak vagy nem növekedtek.
  • Alkoholszint-ellenőrzés: Gragas Szürkebarátja mostantól nem hagyja figyelmen kívül a Bansheek karmát.
  • Dühbe jöttünk: Sejuani Észak dühe képessége mostantól megfelelően sebzi a tömegirányító hatásokra immunis célpontokat.


  • Kimásolva a vágólapra